Harmadikként a Marton Genetics Illango nevű hibridje került be az IKR Agrát Kft. kiemelt kukorica ajánlatába. A hibridet elsősorban eddigi kedvező kísérleti tapasztalataink, másrészt a már korábban is említett időjárásváltozás, konkrétan az érzékelhető felmelegedés indokolja. Főként az ország déli-délkeleti tájegységein nyújtott kiemelkedő termései bizonyítják, hogy napjainkban szükség van a magas hőszolgálató képességű területeken késői érésű, az azokra általában jellemző nagy terméspotelciálú hibridekre is.
Az Illango 2016-ban került be a nemesítői kísérletekbe, amikor is - kihasználva a kukorica számára az azévi rendkívül kedvező, csapadékos évjáratot, azonnal robbanó sikereket ért el. A nemesítő kísérleti hálózatában az ország 19 megyéje közül egyben (Hajdú-Bihar megyében) 16 tonna feletti, további hét megyében (Fejér, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Szolnok, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg) pedig 15 tonna feletti terméseket ért el hektáronként.
Az IKR Agrár Kft. új, kizárólagos forgalmazású hibridje.
Jellemzői:
Személyreszabott ajánlatért lépjen kapcsolatbe velünk!
Személyreszabott ajánlatért lépjen kapcsolatbe velünk!
Az IKR Agrár Kft. új, kizárólagos forgalmazású hibridje.
Jellemzői: