Az elmúlt 10-15 évben már megszokhattuk, hogy egyre többször kell anomáliákkal terhelt évjáratokról beszámolnunk. A 2022. év azonban minden eddiginél kirívóbb szélsőségekkel szembesített bennünket, nevezetesen az eddig tapasztaltaknál is brutálisabb szárazsággal, és az annak hatásait fokozó magas hőmérsékletekkel, megnövekedett számú hőségnapokkal. Nem csoda, ha ezek a negatív hatások megjelentek az elért termésekben, így a tervezettnél jóval kisebb termésátlagokban. Az utóbbi 2 évtizedben Magyarország mindig is élen járt a napraforgót nagy területen termelő európai országok (Ukrajnát nem számítva) között az elért 3 tonna/ha körüli országos napraforgó termésátlagaival, sajnos az idei ettől jóval elmaradva 1,7 t/ha körül alakult.
Sajnos a „történelmi aszály”-ként emlegetett 2022. év a kísérleteket sem kímélte, pedig nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel készítettük elő ezt a kísérleti évet is. Kísérleti hálózatunkat kisebb változásokkal megtartottuk, illetve fejlesztettük, így idén 8 helyen a szokványos vegyes összetételű napraforgó-kísérleteket, 1 helyen pedig kifejezetten a magas olajsavas napraforgó hibridek kísérletét vetettük el. A kísérleteinket már eddig is vállaló Nagyigmánd Új Agrárius Kft., a Vasszécsényi Petőfi MgTsz., a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., az Öcsödi Mezőgazda Kft., a Nagykőrösi Toldi Szolgáltató Kft., a kiskunfélegyházi Terjék László egyéni vállalkozó mellé új kísérleti helyszínt találtunk Berettyóújfaluban Kovács László egyéni gazdálkodó, a Várongi Agroker 99 Kft., valamint a Ságvári Tricciana 2000 Zrt. felajánlásában. Ezúton is köszönetet mondunk minden kedves és lelkes kísérleti gazdánknak a támogatásért és a kísérletekkel járó többletmunkáért.
Kapcsolataink a nemesítőintézetekkel tovább mélyültek, és a kölcsönös érdekeltség jegyében az országban tevékenykedő valamennyi jelentős nemesítő elküldte legjobb, legígéretesebb hibridjeit, hibridjelöltjeiket a fajtasorainkban való megmérettetésre. A már eddig is a partnerségi körünkbe tartozó Marton Genetics, a Corteva, a Syngenta, a Limagrain, a Lidea Seeds, az RAGT, az RWA, a Saatbau Linz, a Saaten Union, a Strube és a Tradisco mellé új partnetként a KWS, az Alfaseed és a NuSeed jelentkezett, így összesen 14 nemesítőház 40 különböző napraforgó genotípusát tesztelhessük. A nemesítők aktivitására utal, hogy ebből 24 vadonatúj fajtajelölt először szerepelt a kísérletekben, hogy a hivatalos kisparcellás regisztrációs kísérletekkel párhuzamosan már üzemi körülmények között is vizsgázhassanak.
A kísérletek valamennyi esetben optimális időben kerültek elvetésre, s bár az év első három hónapja rendkívül száraz volt, áprilisban elegendő eső esett országszerte, így a magágykészítést és a vetést ideális feltételek között lehetett elvégezni. A napraforgók mindenütt jól keltek, és májusban még mindenütt ígéretes szép táblákkal találkozhattunk. Júniusban a keleti országrészben már jelentkeztek a hosszan tartó száraz időszakok jelei, melyek nemcsak a gabonák és a repce fejlődését akadályozták, de már kihatottak a tavaszi vetésű növények fejlődésére is. Júliusban és augusztusban tovább mélyült a szakadék a két országrész között a leesett csapadék mennyiségében, így Kelet-Magyarországon nemcsak az üzemi táblák kerültek veszélybe, de néhány kísérletünknek is megpecsételődött a sorsa, mert még a teljes leszáradás előtt lesilózták őket Berettyóújfaluban és Biharnagybajomban. A megmaradt 7 kísérletből a továbbiakban elveszítettük még az öcsödi, a kiskunfélegyházi, és a nagykőrösi kísérletet, így értékelésre csupán a Ságváron elvetett magas olajsavas kísérlet, valamint a további három normál napraforgó kísérlet maradt. Mivel a vizsgált hibridek száma a HO kísérletben eltért a többitől (mindössze 9 volt), így azt nem vonhattuk össze a 37 közös hibridet magába foglaló másik 3 „normál” kísérlettel, így ebben az évben csupán 3 kísérletünk összesített eredményeiről és az 1 HO kísérlet eredményeiről tudunk beszámolni.
Az 1. sz. grafikonon bemutatottak szerint a három dunántúli kísérlet összesített adatai alapján a termésátlag 3,462 t/ha lett 47,9% szárazanyagra számított olajtartalommal, s ezek függvényében 1,652 t/ha olajterméssel. Látható, hogy a legjobb termőhelyünkön: Nagyigmándon kiemelkedően szép termés - 4,328 t/ha - született. Megjegyzendő, hogy mindhárom helyen kevesebb csapadék esett a sokévinél, számszerűen Nagyigmándon 37 mm-rel, Várongon 48 mm-rel, Vasszécsényben pedig 72 mm-rel kevesebb. Ha az idei átlagadatokat összehasonlítjuk a jóval kedvezőbb 2021. év összesített eredményeivel, akkor csak 50 kg-os az idei évi lemaradás, viszont tavaly a 8 kísérletből 7, idén pedig a 8-ból csak 3 lett értékelhető.
A 2. sz. grafikonon a termés szerint kialakult rangsort és az olajtartalmakat mutatjuk be. A grafikon szerint a hibridek közötti legnagyobb különbség 1,2 t/ha nagyságrendű, kisebb, mint egy normál évjáratban. Látható, hogy a rangsort az RGT Guillermo vezeti, de kis különbséggel követi őt a P64LE163, majd a 3 LG hibrid: a már ismert LG50479SX és a 2 új: az Lg 550550 és az LG58630, a 2 új SY hibrid: az SY Barilio és az SY Fergus, az ugyancsak új P64LP180 és a P64HE144, valamint a MAS920 CP. Az olajtartalom magas, átlagosan 47,9%, de a legjobbak elérik a 49,4-49,3%-ot. A trendvonalak lefutása szerint a termés és az olajtartalom között enyhe negatív korreláció érvényesül.
A 3. sz. grafikonon a napraforgóhibrideket az elért olajtartalom mértékének rangsorában tüntetjük föl. Eszerint a 37 hibrid átlagos olajtartalma 47,9%. A legmagasabb, 49, ill. afeletti értékeket az SY Barilio, az NH4H471CL (Nuseed) és az RGT Vallencia hibrideknél mértük, de rajtuk kívül még 14 hibrid adott 48% feletti értéket, köztük főleg a Nuseed, az LG, a Pio és az Alfaseed hibridjei. Örvendetes, hogy a hibridek között találunk olyanokat, melyeknek nemcsak a termőképessége, hanem az olajtartalma is kiemelkedő, de legalábbis jó. Ilyenek például a SY Barilio, az RGT Vallencia, az LG58630, az RGT Guillermo vagy az LG50479SX.
A 4. sz. grafikonon a herbicidrezisztencia és az olajösszetétel szerint kialakított genotípuscsoportok termés és olajtartalom átlagait hasonlítottuk össze. A herbicidrezisztencia alapján elkülönített csoportok közül a CLP csoport átlaga mintegy 100 kg-mal előzi meg az SU, és mintegy 200 kg-mal a CL csoportét. Olajtartalomban a CL csoport átlaga a legjobb, 0,9, ill. 1,2%-kal előzi meg a CLP és az SU hibridek átlagát. Az olajösszetétel szerinti csoportosításban az LO csoport termésátlaga 140 kg-mal nagyobb, mint a HO csoporté, az olajtartalom viszont a HO csoportban nagyobb 0,8 szárazanyag %-kal. Mivel az egyes csoportokban vizsgált hibridek száma eltérő, az átlagadatokat csak tájékoztató jellegűnek tekinthetjük.
Az 5. sz. grafikonon a herbicidrezisztencia szerinti genotípuscsoportokba besorolt hibridek termés- és olajtartalombeli különbségeit elemeztük a csoportok között és csoportokon belül. A diagram mutatja, hogy az egyes csoportok átlagai közötti különbségek kicsik, viszont a csoportokon belüli eltérések jelentősek. Az SU csoportban a P64LE163 és az LG50479SX, a CLP csoportban az RGT Guillermo, és az LG550550, a CL csoportban pedig az LG58630 és az SY Barilio viszi a prímet, és ezek teljesítménye nagyon hasonló. Az SY Barilio emellett kiváló olajtartalommal is bír. Mivel az egyes genotípus- csoportokban vizsgált hibridek száma eltérő, ezért a kapott információk csak tájékoztató jellegűek.
A 6. sz. grafikonon az olajtartalom összetétele alapján elkülönített 2 genotípuscsoport különbségeit figyelhetjük meg. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy az olajösszetétel nem befolyásolja egyértelműen a termőképességet. A termésmaximumok nagyon közel vannak egymáshoz, az LO és a HO csoportban, így azok legjobbjai (az LO csoportban a P64LE163, az LG550550, az LG50479SX, az LG58630 az SY Fergus, a P64LP180) illetve a HO csoportban az RGT Guillermo, az SY Barilio, a P64HE144) termése között kicsi a különbség. Az is megfigyelhető, hogy a HO csoportban több a magasabb olajtartalom, mint az LO csoportban.
Mivel az egyes csoportok hibridszáma nem azonos, a kapott eredményeket, következtetéseket itt is csak tájékoztató jellegűként kell kezelnünk.
A Ságváron beállított magas olajsavas hibridek kísérletében 9 hibrid szerepelt, melynek termésátlaga 3,872 t/ha átlagos olajtartalma pedig 49% lett a 7. sz. grafikon szerint. A grafikonon jól látszik, hogy 4 tonna feletti termést 2 hibrid ért el, a KWS nemesítésű S2201 és az SY Barilio. Az őket követő 5 hibrid termése 3,9-4,0 t/ha közötti tartományban nagyon hasonló, a köztük lévő legnagyobb különbség csak 109 kg. Az átlagos olajtartalom magas, 49%, de a 3 legmagasabb érték az RGT hibridekhez tartozik, az RGT Guillermo 49,8%, az RGT Charlotte és az RGT Angello esetében pedig 49,7%.
Kísérleteinkben különös figyelmet fordítottunk az IKR Agrár Kft. kiemelt napraforgó ajánlatában szereplő hibridekre. Örülhetünk annak, hogy az egyik „vezérhibridünk”, az LG50479SX (SU/Express tolerans, linolsavas hibridünk) alkalmazkodóképességét és vitalitását ebben a rendkívül kedvezőtlen 2022. évjáratban is bizonyította, amikor is a kísérleti helyeken mért jelentős csapadékhiányok ellenére is meggyőző eredményeket ért el. A 8. sz. grafikon szerint a 3 dunántúli kísérlet mindegyikében jelentős terméselőnyt mutatott a kísérleti átlagokhoz viszonyítva a 14,8-9,5-6,8%-os többlettermésével. Az összesítésben a vizsgált 37 hibrid között a 3. legjobb, míg az express-tolerans szegmensben a 2. helyet szerezte meg a termés és az olajtermés szerinti rangsorban, 10,8%-kal túlszárnyalva az átlagot.
A Syngenta kínálatából a Neostar CLP a Syngenta első új generációs hibridje, mely a jól ismert és közkedvelt NK Brio és az új Clearfield®Plus technológia együttes alkalmazásával jött létre, és úgy az imidazolinon herbicid toleranciában, mind terméspotenciálban többet nyújtott a korábbi IMI hibrideknél. A Neostar a kedvezőtlen 2022-es évjáratban is helyt állt, és az értékelhető kísérletek átlagában 3,486 t/ha-t teljesített. Legjobb eredményét Nagyigmándon érte el, ahol 4,523 t/ha termésével közel 5%-kal lett jobb az átlagnál. Olajtartalma ebben a kedvezőtlen évben átlagosan 47,7% volt, de legjobb értéke elérte a 49%-ot is.
A SY Onestar a Clearfield®Plus szegmens egyik legújabb tagja, mely terméshozamban, olajtartalomban és stabilitásban is megelőzi a korábbi hibrideket. 2020-ban a NÉBIH kísérletekben saját csoportjában az első helyen végzett, míg az IKR Agrár Kft. kísérleteiben 8 helyszín átlagában szintén az 1. helyet szerezte meg. Jól reagál az intenzív termesztéstechnológiára, de gyengébb adottságú helyeken sem okoz csalódást, így gyakorlatilag mindenütt biztonsággal termeszthető. Ezt bizonyítja a 2022. évben elért teljesítménye is, mely megnyilvánult a nagyigmándi IKR Agrár kísérletben mért 4,7 t/ha termésében, ami az átlaghoz viszonyítva 8%-os előnyt jelentett. A Syngenta saját DEMO kísérleti hálózatában elért eredményei is átlagon felüliek, különösen ebben az aszályos évben, amikor több helyen 1 tonnás terméseket sem értek el (9. sz. grafikon).
Az SY Suvango a Syngenta első Express-toleráns magas olajsavas (HO) hibridje, melynek termőhelyi stabilitása úgy a termésben, mint az olajtartalomban megnyilvánult előző évi kísérleteinkben. 2022-ben megismételte jó teljesítményét, mert az IKR Agrár Kft. értékelhető kísérletei közül Nagyigmándon 4,557 t/ha, Várongon pedig 3,586 t/ha termésével az átlagot 5,3 illetve 6,3%-kal múlta felül. A Synegnta ez évi bemutató kísérleteiben ugyancsak kiemelkedően szerepelt, ezt bizonyítják a 10. sz. grafikonon látható eredmények.
Összefoglalásul elmondható, hogy a 2022. évi eredmények csak hiányos információkat közvetítenek az egyes hibridek teljesítőképességéről. Az elvetett 9 kísérletből csak négy dunántúlit tudtunk értékelni, mely korántsem tükrözi az ország fő napraforgó területeinek jellegzetességeit. A három dunántúli kísérletben kapott adatpontok mennyisége kevés ahhoz, hogy mértékadó következtetéseket lehessen levonni. Az ideihez hasonló rendkívül szélsőséges évjáratban vetődik fel legerősebben a többéves adatok és a többéves tapasztalatok szükségessége, mert fajtát választani sosem, de az ideihez hasonlóan extrémben pedig semmiképpen sem szabad csak az utolsó év alapján dönteni. Kérjük, vegyék figyelembe a korábbi évek tapasztalatait, kísérleti és üzemi eredményeit is.
Szerzők: dr. Kiss Erzsébet, Rácz Béla - IKR Agrár Kft.